2020

A spontaneitás hatalma – Kiállítás és könyvbemutató
A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) 2020-ban ünnepelte alapításának 40. évfordulóját, ezért a Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria a születésnapra egy kiadvánnyal és egy könyvbemutatóval egybekötött kiállításmegnyitóval készült.
A könyv és a kiállítás címe: A spontaneitás hatalma. A könyvvel és a kiállítással szerettük volna kifejezni tiszteletünket az Alapítók és a Társaság felé azért az értékes tevékenységért, amit a magyar pszichiátria érdekében végeztek és végeznek. Az ünneplés mellett a kiadvány bemutatkozási lehetőséget kívánt nyújtani a szélesebb nyilvánosság előtt a hazai art brut és outsider art művészeknek és műhelyeknek is.
Az ilyen jellegű kezdeményezések szerves részét képezik a Moravcsik Alapítvány évek óta megvalósuló antistigma programjának, ami a társadalomban – és sajnos az egészségügyben dolgozó szakemberekben is – létező előítéletek és diszkrimináció csökkentését szolgálják.
A megnyitón Dr. Simon Lajos, egyetemi docens mondott köszöntőt, majd Gerevich József, pszichiáter, egyetemi tanár és író adott betekintést a kiadvány tartalmába, Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadói Csoport vezérigazgatója mondott köszöntőt a kiadó nevében, Balázs Judit, az MPT elnöke nyitotta meg a tárlatot, végül pedig Csák Alíz Anna, a kiállítás kurátora ismertette a kiállítás koncepcióját és hátterét, és mutatta be alkotásokat a különböző részt vevő intézmények alkotóitól.
A könyv megrendelhető a bpartbrut@moravcsikalapitvany.hu email címen.

 

PsychArt®24 Retrospektív Kiállítás

Bár 2020-ban a festőmaraton a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel elhalasztódott, a már komoly hagyományokkal bíró, rendszerint az adott év PsychArt®24-en készült, a szakmai zsűri által kiválogatott alkotásokból rendezett kiállítást és képvásárt megtartottuk!

Az elmúlt tíz év során rengetegen vettek részt antistigma programunkon, több ezer kép készült, és még annál is több kellemes emlékkel térhetett haza minden résztevő. Retrospektív kiállításunk a teljesség igénye nélkül ezt a tíz évet kíséreltük meg összefoglalni és bemutatni.

Köszöntőt mondott: Dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke, egyetemi docens.
A kiállítást megnyitotta: Csák Alíz Anna, a galéria művészeti vezetője.

 

Visszatekintés kiállítás
Kiállítás Balogh Eszter képzőművész alkotásaiból. Eszter, aki számos területen kipróbálta magát, köztük pszichiátriai betegekkel, hajléktalanokkal való rehabilitációs, reszocializációs programokban vett részt, valamint gyermek és családvédelemmel is foglalkozott, 5-éve döntött úgy, hogy nekifog az alkotásnak. Ebből az öt évből kerültek kiválasztásra a tárlaton látható alkotások, melyek között egyaránt helyet kaptak korábbi és frissebb művek. A ‘visszatekintés’, mint kiállítási cím, Eszter számára tudatos önreflexió és önvallomás volt.

Köszöntőt mondott: Dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke, egyetemi docens.
A kiállítást megnyitotta: Csák Alíz Anna, a galéria művészeti vezetője.

 

Vivid impressions online – Online kiállításmegnyitó a Dívány a Dunán nemzetközi konferencia alkalmából
The Couch on the Danube is an International Conference on Psychiatry and Psychoanalysis, with the participation of Italian, French and Hungarian professionals. Beside to the lectures, art exhibitions related to the theme will also be held. Within the framework of this international colloquium A Divany a Dunan 2020, organized by the Piotr-Tchaadaev Association with the support of the French Institute, of the Italian Institute for Culture and of Awakening Foundation in Budapest, in collaboration with the Moravcsik Foundation, a new exhibition with artworks from the Art-Studio of the Henri-Guérin Hospital has opened on May 20, 2020.

Ki mit tud kiállítás
A Moravcsik Alapítvány minden évben megrendezi pszichoszociális fogyatékossággal élők számára országos Ki mit tud? –rendezvényét, melynek elsődleges célja, hogy lehetőséget nyújtson az ellátottaknak tehetségük és értékeik megmutatására. A már hagyományokkal bíró tehetségkutató hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevők felkészülésük során fejlesszék egyéni készségeiket, képességeiket, mely komplex módon szolgálja a fogyatékossággal élő, ám bizonyos területeken kiemelten tehetséges emberek keresésének, azonosításának, fejlesztésének célját.
2019-ben, az eseményen először, a Budapest Art Brut Galéria különdíjat osztott ki művészet-kategóriában induló jelentkezők számára, mellyel az alkotóknak kívánt bemutatkozási lehetőséget biztosítani. A kiállításon a látogatók a saját szavaikkal megfogalmazott bemutatkozókon keresztül az intézményeket és az alkotókat is jobban megismerhették.
Köszöntőt mondott: Dr. Simon Lajos, egyetemi docens
A kiállítást megnyitotta: Müller Péter Sziámi, költő, énekes