2022

  1. 12. PsychArt® 24 Kiállítás és Képvásár

A Moravcsik Alapítvány által szervezett 24 órás rendezvény egy közös kreatív alkotó program, ahol együtt alkotnak pszicho-szociális fogyatékossággal élők és mentálisan egészségesek egyaránt. Az esemény célja, hogy csökkentse az előítéletet a mentális betegséggel élőkkel szemben, miközben egy szórakoztató kulturális programot nyújt a résztvevők számára!

A 12.PsychArt24 kiállításon és képvásáron a budapesti, debreceni, szegedi és pécsi rendezvényen készült képekből választott közel 60 alkotás került kiállításra, valamint Rob Anderson, New Yorkban élő művész “Kittizens in Budapest” című alkotásai, melyek kiszínezésében, a budapesti PsychArt24 résztvevői segédkeztek a festőmaraton ideje alatt.

A kiállítást Dr. Fabényi Júlia művészettörténész nyitotta meg.

Galéria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.617490030353261&type=3

 

 

’A boldogság nekem’ című gyermekrajz kiállítás

A Moravcsik Alapítvány ‘A lelki egészség világnapja’ alkalmából meghirdetett egy rajzpályázatot általános iskolások számára, melyre több mint 400 pályamű érkezett be. Ebből a rengeteg, szebbnél-szebb alkotásból igyekeztünk egy olyan válogatást összeállítani, melybe minden korosztályból kerültek kiválasztásra munkák, ezekből pedig

‘A boldogság nekem…’ címmel nyílt kiállítás a Budapest Art Brut Galériában.

A kiállítást megnyitotta: Kapitány Ervin pszichopedagógus, egyetemi tanár.

Galéria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.558861632882768&type=3

 

 

 

 

 

Kiállítás és képvásár a Moravcsik Alapítvány gyűjteményéből

A Moravcsik Alapítvány képraktára mára több mint 4000 képpel rendelkezik, ezen a kiállításon ezekből szerettünk volna olyan alkotásokat bemutatni melyek már igen régóta gazdagítják gyűjteményünket, de jó ideje nem mutatkoztak be a nagyközönség előtt, s így kicsit talán már feledésbe is merültek. Emellett a képvásár célja volt az is, hogy a munkák egy része gazdára találhasson, hiszen a képraktárunk befogadóképessége véges, s minden évben többszáz új munka kerül be hozzánk eseményeink és állandó kreatív foglalkozásaink révén.

 

’ANYÁMFEST’ / Lelkem színei – Patyi Ágnes kiállítása

2014-ben Patyi Ágnes fiánál, Máténál, rosszindulatú csontdaganatot diagnosztizáltak.

Ági akkoriban már hobbiszinten alkotott. Rajzolt, elvégzett egy jobb agyféltekés rajztanfolyamot. Egyik nagy kedvence a dekupázsolás volt. Ez az a technika, amikor szalvétát ragasztanak különböző felületekre, ő viszont nem állt meg ennél, mindig tovább gondolta, hozzáfestett a képekhez. „Máté mondta is egyszer egy barátjának: »Ne maradj sokáig egy helyben, mert anyám bedekupázsol, és utána befest«”.  Ági egyre gyakrabban ragadott ecsetet, Máté pedig az elkészült műveket megosztotta a Facebook-oldalán „anyámfest” hastaggel. Az volt a terv, hogy majd létrehoz Áginak egy külön oldalt, de ezt már nem tudta elkészíteni. Amikor az orvos közölte velük, hogy kiújult a betegsége, és áttétek vannak,

Ági úgy érezte, kihúzták a lába alól a talajt. A folyamat végül nagyon gyorsan és hirtelen zajlott le, áprilisban kapták a rossz hírt, Máté júliusban elment. Ági számára az alkotás eleinte csupán figyelemelterelés volt, de egyfajta terápiaként hatott, ahogy telt az idő, úgy kezdte egyre inkább élvezni, és úgy vált egyre fontosabbá az életében.

Hogy mi lett volna, ha nincs a festészet? Nem tudhatjuk. Az biztos, hogy nagyon sokat köszönhet a művészetnek. Még akkor is, ha minden sebet az alkotás sem tud begyógyítani. „Nem igaz, hogy majd az idővel jobb lesz. Ha rágondolok, ma is ugyanúgy fáj. De meg lehet tanulni együtt élni a fájdalommal.”

Az ’Anyámfest’ kiállítás idejére esett a Múzeumok Éjszakája is, melyre galériánk kerekasztal-beszélgetéssel, workshoppal és szabadtéri közös festéssel is készült.

A kiállítást megnyitotta: Sinkó István képzőművész, művészeti író

Galéria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.5114705338584574&type=3

 

Arnóth Anka „PIROS-KÉK” című kiállítása

Arnóth Anna a Képzőművészeti Egyetem festőszakos hallgatójának önálló kiállítása a Budapest Art Brut Galériában. Habár Anka nem kapcsolódik szorosan az art brut és outsider művészethez, mégis nagy örömmel adtunk helyt kiállításának, mely már nem az első megjelenése a nyilvánosság előtt. Vibráló absztrakt festményeihez az akril, szén, pasztell és ceruza mellett homokot és hamut is használ, melyek igazán különleges textúrákat kölcsönöznek igen nagy méretű, máshol eddig még be nem mutatott munkáinak.

A kiállítást megnyitotta: Gál András

Galéria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.4998062823582160&type=3

 

 

 

 

„Élet a major depresszióval” fotókiállítás

Három végzős pszichológushallgató és egy, a projekthez grafikusként csatlakozó mechatronikai mérnök hozta létre 2020-ban a Mélylevegő Projektet, hogy tudományos igénnyel, mégis közérthetően osszon meg információkat a mentális egészségről és a hangulatzavarokról a közösségi médiában. A projekt nemcsak az ismeretterjesztésre, valamint a lelki egészség támogatására fókuszál, hanem fellép a mentális betegségekkel élőket övező megbélyegzés ellen is. Jelenlétük, legyen az online vagy offline, olyan támogató közösséget hív életre, amelyben senki sincs egyedül a problémáival. A követőik száma folyamatosan nő, az Instagramon már meghaladta a 92 000 főt.

2021 augusztusában „Mutasd meg ami benned van”  címmel pályázatot hirdettek, az erre beérkezett képekből készült kiállításnak 2022.márciusában  a Budapest Art Brut Galéria adott helyet.

Az érintettek az általuk beküldött képek segítségével nem csak online, hanem offline is bemutathatják a major depresszióval élők mindennapjait, nehézségeit, egy megértőbb, támogatóbb társadalmi környezet létrejöttét elősegítve ezzel. A kiállítás az érintetteket is megszólította láthatták, hogy nincsenek egyedül, sokan küzdenek hasonló problémákkal. Ennek megtapasztalása mindenkinek segít abban, hogy kevésbé érezze magát elszigetelve.

Galéria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.4902703193118124&type=3

 

11. PsychArt® 24 Kiállítás és Képvásár

2021-ben a PsychArt® 24 Művészeti Maraton 11. alkalommal került megrendezésre, ezúttal három helyszínen: Budapesten, Debrecenben és Szegeden.
A Moravcsik Alapítvány által szervezett 24 órás rendezvény egy közös kreatív alkotó program, melynek célja 2021-ben is

a mentális betegséggel élőkkel szembeni előítéletek csökkentése volt, miközben egy szórakoztató kulturális programot nyújtott a résztvevők számára.
A kiállítást megnyitotta: Bálványos Anna, művészettörténész.
Köszöntőt mondott: Dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Galéria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.4763423810379397&type=3